Kakuk Móni: A bál

Elsodródunk egymás mellől. Vág minket a nád, elborít a pusztai köd, belehasít a fülünkbe vércse vijjogása.Tülekedünk külön, titokban egymást keresve, mindenki mást gyűlölve, aki nem érti, miért jobb a sár a betonnál. Megvetjük a mozdulatlanságot, mégis megfájdul a fejünk a táncparketten. Olvad, izzad gyomtépő karunkról az alföldi verejték. Nyáron nincs eső, így télre elszáradunk, cirkot vetünk búza helyett, olykor azon kapjuk magunkat, hogy imádkozunk. Esőért, jobb létért. Beleöklözünk a fűzfa ráncos törzsébe...